Éjjelente

Éjjelente kint a kertben
jár a tündér, jár a szellem.
Fönt az égen furcsa hold
simogatja aki holt.

Éjjelente kint a kertben
lopva léptem, s elmerengtem
Holdistennek megüzentem,
mi akkor szívemen volt,
hallgatta is mind a holt.

Éjjelente kint a kertben
reám nézett, felismertem
feketeszép angyal volt
sosem élő, sosem holt.

Éjjelente kint a kertben
dal nem szól máshol se szebben,
angyaldalt hozott a hold
szép szívemnek vére hullt.

Éjjelente kint a kertben
lopva járok elveszetten,
két fekete árnyék lebben
angyalszárnytól befedetten
minden élőnél szentebben
jár aki már meglakolt,
simogat az öreg Hold.

Eljön majd az örök éjjel
annyi széppel, annyi fénnyel,
nem lesz többé ember ott,
s mit addig ellopott,
új faj kapja, sosem látott,
elözönlik a világot,
oly szépen dalol a Hold
Minden ember meglakolt,
Minden élő elpusztult.