Hűtlen

Hűtlen

Még tegnap itt volt a nyár.
Összegömbölyödve feküdt ölemben,
cirmosan dorombolt, pihent
hajszálaimat borzolta illata
oly lágyan cirógatott, hogy
feledtem minden gondomat

Éjfél lehetett
mikor már tudtam
valami baljós sejtelem
talán egy kósza démon súgta
hírnök onnan fentről
hogy nincs tovább

S ma láttam, megszökött
oly gyorsan illant el, hogy
itt felejtette parfümjét
párnámon maradt
s vele az üzenet
retinámra tűzte
holdfényes éj
volt a képeslapon
és egy virág
csak egyetlen egy

most nyúlik az idő
mint ragadós gyümölcskaramella
rágnád, de ott ragad fogadon
és én várom, hogy visszajön
vagy ír legalább
retinapostán a Hűtlen
azon a félálmos helyen
ahol a mesék születnek
ő ismeri
és én is ismerem

hajnalban nyitom meg
a levelet
aztán hátradőlök, és
csak bámulom
el nem engedem

míg szemgolyóm belesajdul
ahogy szorítom
könnyeket sajtol
a Fájdalom